Egy el nem küldött novella

Nem is olyan régen, a Totáliber blog (ez itt,) novella író pályázatot hirdetett, ahova 6 adott kép alapján lehetett írni bármiről, ami eszünkbe jutott. Bár megírtam a magam kis novelláját, nem tudtam beküldeni, viszont miután már lejárt a határidő, és kikerültek a nyertesek, így úgy döntöttem, ide felteszem a kis irományomat, ha érdekel valakit.

A képeket a Fortepan online privátfotógyűjtemény biztosította. Szóval az alábbi fotó tőlük származik, a hozzá kapcsolódó iromány hozzám.

A kép a Fortepan tulajdona.

Ajánlat 

Tavasz volt. Mint minden reggel, akkor is a kávézóba igyekeztem, hogy miközben megiszom a reggeli kávémat, az utca csöndes forgatagát vizsgáljam, míg várok. Csendben ültem a fehér abrosszal megterített kis asztal mellett. A szél olyan lágyan lengedezett az abrosz körül, mintha csak táncolnának.

Dolgozó nő jött akaratos lányával kezében, aki nem akart még óvodába menni. Férfiak hosszú, de már vékony ballonkabátban, kezükben az éppen vásárolt élelmiszer, vagy az aktatáska. Néztem a lassan hömpölygő tömeget majd a pincér is megérkezett a kávémmal. Forró volt, illata megtöltötte a kinti terasz levegőjét is. A madarak csicseregtek.

Aztán helyet foglalt velem szemben ő. Nem ismertem. Barna zakója hanyagul kigombolva, fehér inge szabadon hagyta nyakát. Fején kis simlis sapka, mely nem engedte látni a szemét. Sötét bőre és sapkája alól csak egy pillanatra villant ki szeme, mikor rám nézett és megkérdezte:

-          Szabad? – ezzel felmutatott egy cigarettát, és miután én bólintottam, meggyújtotta.

-          Lenne egy ajánlatom a számára. – ezzel a mondattal kezdődött minden.

Én akkor még nem ismertem a nevét, és hogy honnan jött, vagy mit akarhat tőlem. Elmesélte, hogy fiatal lányokat keresnek egy folyóirat fotózásához, és ahogy itt ültem, már elképzelt engem a magazin címlapján. Én akkor még kevéssé voltam járatos ilyen témákban, fiatal voltam és bohó. Hittem az ismeretlen miden szavát. Elképzeltem egy varázslatos életet, amikor majd minden a hírnévről, a szépségről, és egy sikeres karrierről szól.

Aznap elfogadtam az ajánlatát. Egy hétre rá elkészültek a képek a budapesti kis műteremben, majd két hét múlva megjelent a kép a női magazinban. Aztán nem érkezett megkeresés. Ő, az ismeretlen azt mondta, hogy csak várjam ki, és hamarosan majd megint felkeresnek.

Fotográfus lettem. Néztem, ahogy emberek jönnek-mennek a műteremben, megismertem családokat, életeket egy-egy portréból. Minden ott volt az arcukon. A vágy, a remény, az optimizmus, majd a csalódottság, a reménytelenség, a düh és az elmúlás.

Azóta is itt várok minden reggel a kávézóban. Hátha megint megkeresnek. Egy újabb ajánlattal. Még mielőtt túl késő lenne. 

A beküldött 85 műből a legjobb 30-at megjelentetik egy kötetben novellagyűjteménykén május 31-én, keressétek őket, biztosan nagyon érdekes lesz majd a sok nézőpont a képekről.

Színház az egész világ.

A kicsit elcsépelt cím nem véletlen.
A ma reggeli Intézménytöri órán egy kicsit a színház intézményét tekintettük át... a kezdetektől. Mondjuk most az ókortól. Tudjuk-e az ókorban mi hívta életre ezt a fontos műfajt, intézményt.. ki minek hívja.

Talán érdemes pár percet erre rászánni, és elmerengeni, hol tart ma a színház, és a társadalmunk.

Köztudott, hogy az ókorban nagyon kevés ember olvasott. Vagy tudott egyáltalán írni. (Néhány tudós és rabszolgamunkások, akiket kitanítottak.) De valahogy be kellett mutatni az írásműveket az embereknek. Így ezeket felolvasták. Kezdetben, aztán, hogy jobban meg is értsék, el is játszották. Lényegében véve, a színház a drámai, és vidámabb művek (vígjátékok) felolvasott, eljátszott interpretációja.

És vajon miért volt mindez jó az ókori embernek? Mert hogy akkor nagyon is jó volt. Egyszer szórakoztatott. Nevettek, sírtak, de érzelmet váltottak ki. Akkor még nem volt tv, rádió, internet. Tudást értéket, információt leggyakrabban így tudtak átadni a nagy tömegeknek. Ezzel eljutunk a második ponthoz, amiért hatásosak voltak. Tanítás... erkölcsi nevelés. Nekik nem volt háztartástan és etika órájuk. Innen ismerték az Istenek történeteit. A család fogalmát, hogy az anyánkkal nem hálunk (vagy nem helyes).
Tehát az értéket, a normákat a színház adta át. Akkor.

De így van ez ma is? Amikor alig jut pénz a kultúrára, és elvileg a fiatalok (és idősebbek is) mindent megtudhatnak az internet világából, erkölcsösebbek? Jobban ismerik a jogaikat? Amikor nem ismernek történeti eseményeket, helyszíneket, vég nélkül megy a gyilkolás, gyerek bántalmazás, stb.

Nem akarok nagyon filozofálni, de azért ezen érdemes elmerengeni. Jobb -e a mai világ a rengeteg kütyüvel, mint az az ókorban, ahol tömegek háborúztak, de megvolt az erkölcsük, értékrendjük, hitük?
Igen, meg lehet állapítani, hogy a mai modernebb, de ez jobb így?

Mindenki keresse meg a saját válaszát, de figyeljünk a körülöttünk levő dolgokra...