2013. február 25., hétfő

Színház az egész világ.

A kicsit elcsépelt cím nem véletlen.
A ma reggeli Intézménytöri órán egy kicsit a színház intézményét tekintettük át... a kezdetektől. Mondjuk most az ókortól. Tudjuk-e az ókorban mi hívta életre ezt a fontos műfajt, intézményt.. ki minek hívja.

Talán érdemes pár percet erre rászánni, és elmerengeni, hol tart ma a színház, és a társadalmunk.

Köztudott, hogy az ókorban nagyon kevés ember olvasott. Vagy tudott egyáltalán írni. (Néhány tudós és rabszolgamunkások, akiket kitanítottak.) De valahogy be kellett mutatni az írásműveket az embereknek. Így ezeket felolvasták. Kezdetben, aztán, hogy jobban meg is értsék, el is játszották. Lényegében véve, a színház a drámai, és vidámabb művek (vígjátékok) felolvasott, eljátszott interpretációja.

És vajon miért volt mindez jó az ókori embernek? Mert hogy akkor nagyon is jó volt. Egyszer szórakoztatott. Nevettek, sírtak, de érzelmet váltottak ki. Akkor még nem volt tv, rádió, internet. Tudást értéket, információt leggyakrabban így tudtak átadni a nagy tömegeknek. Ezzel eljutunk a második ponthoz, amiért hatásosak voltak. Tanítás... erkölcsi nevelés. Nekik nem volt háztartástan és etika órájuk. Innen ismerték az Istenek történeteit. A család fogalmát, hogy az anyánkkal nem hálunk (vagy nem helyes).
Tehát az értéket, a normákat a színház adta át. Akkor.

De így van ez ma is? Amikor alig jut pénz a kultúrára, és elvileg a fiatalok (és idősebbek is) mindent megtudhatnak az internet világából, erkölcsösebbek? Jobban ismerik a jogaikat? Amikor nem ismernek történeti eseményeket, helyszíneket, vég nélkül megy a gyilkolás, gyerek bántalmazás, stb.

Nem akarok nagyon filozofálni, de azért ezen érdemes elmerengeni. Jobb -e a mai világ a rengeteg kütyüvel, mint az az ókorban, ahol tömegek háborúztak, de megvolt az erkölcsük, értékrendjük, hitük?
Igen, meg lehet állapítani, hogy a mai modernebb, de ez jobb így?

Mindenki keresse meg a saját válaszát, de figyeljünk a körülöttünk levő dolgokra...