Köszöntés -Új történet

Úgy döntöttem kezdek egy új blogot csak az írásaimnak. Kezdett már kicsit összetorlódni a sok képpel, zenével a fejemből kipattanó iromány, így ennek külön oldalt szánok.

Ide írok mindenféle rövid vagy hosszú történetet, novellát ami megtörtént velem, vagy amit elképzeltem kis fejemben. Ami eddig a főoldalamon volt, az már ott is marad, és az Utazás a boldogságba című Twilight ficemet is ott írom tovább. A link megtalálható jobb oldalt a leírás fölötti képre kattintva. De ettől fogva minden mással kapcsolatos írásom ide kerül.

És van egy új fic ötletem, amely nem Alkonyatos, inkább a pszichés kategóriába tartozik.

A címe : Testem Börtönében
Az ötletet egy film és egy megtörtént eset adta, én ezt gondoltam tovább. Egy autóbalesetet szenvedett lány, aki kómában fekszik, mégis mindent hall és érez.

Ízelítőként itt a prológus, szavazzatok oldalt kinek mennyire tetszik:

Iszonyatosan fáj a lábam. Mintha szilánkok állnának ki belőle, vagy nem ott lenne, ahol lenni kell. Egy hirtelen rántás … és….

-ÁÁÁááááúú. Ez iszonyatosan fájt. Ki csinálja ezt, és miért nem tudom megmozdítani egyik végtagomat sem? Senki nem hallja, hogy bántanak, kínoznak? Hiszen kiáltottam. Hol vagyok, és miért vagyok ilyen sötétben? – Záporoztak a kérdéseim, de senki nem adott rá választ, nem vették figyelembe, hogy ott vagyok. Nem bírtam kinyitni a szemem és ezért voltam sötétben.

Majd a lábomat egy hideg és szikla kemény valami vette körbe, aminek nem ismertem eredetét. Az anyag elkezdett megszilárdulni, felmelegedett, és összefogta fájó lábam, biztosítva a mozgásképtelenségemet. Majd hangok kezdtek el beszélgetni a fejem körül, és hallottam, ahogy valaki csendesen szipog a háttérben.

- Mit tehetünk Doktor úr? Mennyi az esély a felépülésre?- Kérdezte egy mélyen dörmögő, és nagyon ismerős férfihang.

- Nagyon sajnálom, de nem tudok semmi biztosat mondani, a lányuk nagyon súlyos autóbalesetet szenvedett, és sajnos senki nem tudja megmondani, hogy a kómában lévő betegek mikor térnek magukhoz, és ha magukhoz térnek is, milyen lesz a szellemi épségük. De reménykedjünk, a lányuk szervezete erős, és képes küzdeni.

Hirtelen egy meleg kéz fogta meg a kezem, és finoman megszorította.

-Óh, Liliar, itt vagyunk, küzdened kell, kincsem, mi sem adjuk fel!

- De, hiszen itt vagyok, hallom, amit mondotok, ébren vagyok! – sikítottam magamban a fájdalomtól, de hang nem jött ki a torkomon, némán feküdtem testem börtönében.