Testem Börtönében- 1.fejezet

Ízelítőnek és kedvcsinálónak az eleje:

1. fejezet

Az orvos kezelése iszonyatosan fájdalmas volt. Nem tudtam megállapítani körülbelül mióta lehetek magamnál, és szinte már minden testrészem fájt, persze belső jajgatásaimat senki nem hallhatta. Eltörött legalább két bordám, a bal lábam, és éreztem, hogy a kezeim számtalan helyen felhorzsolódtak.

Az orvosom, akit csak Doktor Cuper néven emlegettek a nővérek, ügyes kezű ember volt, és nagyon óvatosan mozgatta sérült végtagjaim, mindannak ellenére, hogy iszonyatosan fájt, míg a törött csontokat helyrerakta. Vagyis nem tudom, azt mondta most bead egy kis fájdalomcsillapítót.

- Úgy beszélt hozzám mintha ébren lennék, és bár ez biztos csak beidegződött szokás volt, kommentálta mit fog csinálni, mintha kisgyereket nyugtatna. Megéreztem a tűszúrást, de belül, a fejemben éreztem valahogy a fájdalmat is. Tehetetlen voltam és nem tudtam, hogyan lehetséges mindez. Nem kellene hatni a gyógyszernek? Miért történik mindez?

Emlékeim, mint egy ködben úszó hajó, csak nagyon lassan haladtak előre a megismerés rögös útján. A beszélgetésfoszlányok segítettek eszembe juttatni mi történt. Már felismertem anya és apa hangját, amint ketten, halkan susmorogtak az ágyam mellett.

Szembejött egy teherautó, és mi lesodródtunk az útról, egyenesen két fa közé, míg végül egy harmadikra felcsavarodtunk. Megpróbáltam felidézni megmaradt emlékeimet, hogy összerakjam a kiesett időt és eltereljem figyelmem a még mindig serénykedő orvosról.

- A barátom, Jack, és én épp a 64-es úton tartottunk hazafelé. Moziban voltunk a nem messze levő kisvárosban, mert már két hete azzal rágta a fülem, hogy nem megyek el vele sehova, - holott ő dolgozott mindig- és meggyőzött, hogy nekem is kell egy kis kikapcsolódás a vizsgák ellenére. A film címe akkor sem jutna eszembe, ha az életem múlna rajta. (Bár így belegondolva, lehet, hogy ezen az egy filmen fog múlni az életem, és még a címe sem jut eszembe. Ironikus. Azt hiszem ez a jó szó.)

Jack ült a volánnál, nagyon vitatkoztunk, ő épp azt próbálta bizonygatni, miért volt felettébb izgalmas az üldözéses akciójelenet, aminek során szinte megsemmisült a fél város. Persze a két szerencsétlen főszereplő minden bajt megúszott, mindig miután megmenekültek, mögöttük tört ketté, szakadt le, vagy robbant fel valami hatalmas, ami elállta az épp aktuális üldözők útját. Hihetetlen, hogy van olyan ember, aki csak azért képes beülni egy moziba, hogy lássa, hogyan hull valami apró darabokra hatalmas robaj közepette.

- Áúúúcs! Ez nem igaz. Meddig lehet egy embert ápolni? Van még olyan testrészem, amit nem tapogatott meg vagy rakott a helyére ez az orvos? – megint csak magamban beszéltem, de rájöttem, hogy ha nem is hall senki, saját magammal vidáman el tudok beszélgetni és ez egy kicsit visszatart attól, hogy beleőröljek ebbe az egész helyzetbe. – Zárójel, ez megint csak ironikus, mert általában azt tartják őröltnek, aki magában beszél. Zárójel bezárva.

Tehát inkább folytatom ott ahol abbahagytam. Vitatkoztunk. Az én álláspontom az volt, hogy új alternatívákat találtam ki arra hogyan, tölthette volna el azt a fél órát a filmben a két főszereplő, ahelyett, hogy fel-alá rohangálnak a közben romba dőlő városban.

Először kezdhették volna ők is egy moziban, majd első randi lévén beültek volna valahova egy kellemes vacsira, sütire, kávéra, teára, és a lemenő napsütésben a nagy darab, kigyúrt srác hazakísérhette volna új barátnőjét. Tudom, hogy menthetetlenül romantikus vagyok, de nincs mentségem, szeretem a romantikát. Miután Jack is megállapította, hogy ez nem igazán illene bele az általa kedvelt kalandfilmekbe, azonnal kiötlöttem a második alternatívát is. Hogy ne a hagyományos példákat kövessék, elmehetnének bowlingozni, tekézni, vagy sörözni, csak úgy férfiasan, ha már akciófilmben vagyunk. De valahogy ez az ötlet sem tetszett neki túlságosan.

- Amondó vagyok, ebben a kérdésben, soha nem fogunk megegyezni – jegyezte meg féloldalas mosollyal az arcán miközben felém pillantott.

- Egyetértek. Nincs olyan, hogy megegyezzünk ebben a kérdésben, tekintve, hogy ritkán egyezünk meg bármiben.

- Pont ettől vagyunk mi a tökéletes páros. Az ellentétek vonzzák egymást. – és egyik kezét a combomra tette, annak jeléül, hogy akkor szent a béke. Tudtam, ha nem kellene figyelni a vezetésre, megcsókolt volna, de akkor előbb karamboloztunk volna, mint így.

Mi is történt aztán? Kezdtek hatni a fájdalomcsillapítók, de most még nem akartam aludni. Azt akartam, hogy eszembe jusson, mi történt. Úristen. Most jöttem rá. Nem halottam Jack hangját mióta magamhoz tértem…

- Hol van? Mi történt vele? Miért nem jön ide? Emlékeznem kell.

Láttam, hogy Jack kezd álmosodni, és feljebb tekertem a rádió hangerejét, hátha az segít neki ébren maradni.

- Köszi szívem, de már mindjárt otthon vagyunk, nem fogok már elaludni. – és vidáman, magában halkan dúdolva a rádióból szóló Muse számot vezetett tovább. Megfogtam a combomon levő kezét, hátradőltem és becsuktam a szemeimet, pihentetve még egy kicsit.

Jack kiáltására pattantak ki a szemeim, és minden egy pillanat alatt történt. Két óriási világító lámpát láttam velünk szembe jönni, ami iszonyatos sebességgel száguldott felénk, nagy kerekei csikorogtak az úton. Jack félrerántotta a kormányt, és éles kanyart vettünk be jobbra. A teljes ütközést elkerültük, de az autó hátulját még elkapta a sötét árnyként elúszó kamion, majd mi berepültünk a fák közé.

Nagy zajnak kellett volna lenni, de alig hallottam zajokat. Mintha minden egy másodperc alatt történt volna. Egy némafilm kockái, amit lassítva nézek. Körülöttünk ágak reccsentek és lelassultunk és két óriás fa között átcsusszanva, nagy lendülettel beleszaladtunk egy vastag törzsű fába. Óriási rántást éreztem a derekamon, a fejem előrelendült és az azonnal kinyitódó légzsáknak csapódott. Akkor üthettem be a lábam is. Jack keze kiesett a kezemből és elvesztettem az emlékezetem.

Éreztem, hogy az álom elránt magával, és elhomályosul elmém.

-Nemmm. Tudni akarom. Valaki mondja meg! Akárki, bárki. Így nem alhatok el. Ne most, kérlek benneteket…

De nem szólalt meg többet senki, mindenki elhallgatott körülöttem és én elvesztem a tudatlanság földjén, ahol csak az elmém volt szabad.