Egy el nem küldött novella

Nem is olyan régen, a Totáliber blog (ez itt,) novella író pályázatot hirdetett, ahova 6 adott kép alapján lehetett írni bármiről, ami eszünkbe jutott. Bár megírtam a magam kis novelláját, nem tudtam beküldeni, viszont miután már lejárt a határidő, és kikerültek a nyertesek, így úgy döntöttem, ide felteszem a kis irományomat, ha érdekel valakit.

A képeket a Fortepan online privátfotógyűjtemény biztosította. Szóval az alábbi fotó tőlük származik, a hozzá kapcsolódó iromány hozzám.

A kép a Fortepan tulajdona.

Ajánlat 

Tavasz volt. Mint minden reggel, akkor is a kávézóba igyekeztem, hogy miközben megiszom a reggeli kávémat, az utca csöndes forgatagát vizsgáljam, míg várok. Csendben ültem a fehér abrosszal megterített kis asztal mellett. A szél olyan lágyan lengedezett az abrosz körül, mintha csak táncolnának.

Dolgozó nő jött akaratos lányával kezében, aki nem akart még óvodába menni. Férfiak hosszú, de már vékony ballonkabátban, kezükben az éppen vásárolt élelmiszer, vagy az aktatáska. Néztem a lassan hömpölygő tömeget majd a pincér is megérkezett a kávémmal. Forró volt, illata megtöltötte a kinti terasz levegőjét is. A madarak csicseregtek.

Aztán helyet foglalt velem szemben ő. Nem ismertem. Barna zakója hanyagul kigombolva, fehér inge szabadon hagyta nyakát. Fején kis simlis sapka, mely nem engedte látni a szemét. Sötét bőre és sapkája alól csak egy pillanatra villant ki szeme, mikor rám nézett és megkérdezte:

-          Szabad? – ezzel felmutatott egy cigarettát, és miután én bólintottam, meggyújtotta.

-          Lenne egy ajánlatom a számára. – ezzel a mondattal kezdődött minden.

Én akkor még nem ismertem a nevét, és hogy honnan jött, vagy mit akarhat tőlem. Elmesélte, hogy fiatal lányokat keresnek egy folyóirat fotózásához, és ahogy itt ültem, már elképzelt engem a magazin címlapján. Én akkor még kevéssé voltam járatos ilyen témákban, fiatal voltam és bohó. Hittem az ismeretlen miden szavát. Elképzeltem egy varázslatos életet, amikor majd minden a hírnévről, a szépségről, és egy sikeres karrierről szól.

Aznap elfogadtam az ajánlatát. Egy hétre rá elkészültek a képek a budapesti kis műteremben, majd két hét múlva megjelent a kép a női magazinban. Aztán nem érkezett megkeresés. Ő, az ismeretlen azt mondta, hogy csak várjam ki, és hamarosan majd megint felkeresnek.

Fotográfus lettem. Néztem, ahogy emberek jönnek-mennek a műteremben, megismertem családokat, életeket egy-egy portréból. Minden ott volt az arcukon. A vágy, a remény, az optimizmus, majd a csalódottság, a reménytelenség, a düh és az elmúlás.

Azóta is itt várok minden reggel a kávézóban. Hátha megint megkeresnek. Egy újabb ajánlattal. Még mielőtt túl késő lenne. 

A beküldött 85 műből a legjobb 30-at megjelentetik egy kötetben novellagyűjteménykén május 31-én, keressétek őket, biztosan nagyon érdekes lesz majd a sok nézőpont a képekről.