Tavasz volt. Ő már régóta csak a meleget várta. És valami
mást is. Ágai megkoptak a tél hidegében. Gyökere mélyen volt, nem sérült, és
kibírta a legpusztítóbb hidegeket is. Hiányoztak neki. Mindegyik. Élete egyetlen
értelme a tavasz volt. A meleg egyet jelentett levelei újjászületésével.
De ezen a tavaszon valamiért késtek. Érezte ágaiban a
pezsdítő erőt, ami a nap felkeltével felmelegítette, átfűtötte, élettel
telítette. Hangyák kezdték meg csiklandozós mozgásukat, madarak pihentették
fáradt szárnyaikat, vidáman énekelve, a tavasz visszatértét hirdetve. Minden
élt körülötte, míg ő arra várt, hogy a kis zöld csavarok megjelenjenek rajta,
akár a sejtjei. Eleven, kis karok, melyek a szellő irányába egyenletesen
táncolták körül a faágakat.
(Ötlet, Godó Dániel.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése